2017ben anyuka leszek

Ha van olyan kör, akiknek nehezített édesanyává válnia, hát abba az inzulinrezisztens, PCOS-es nők vastagon beletartoznak.
A sorozatban Simonné Molnár Gabriella ír kendőzetlenül arról, hogyan érzi magát ebben a folyamatban.
Gabriella inzulinrezisztens, PCOS-es (amire a 3. sikertelen beültetést követően derült fény), és most pedig a 4. beültetésére készül lelkileg, és testileg.
Amióta tudomása van az Ir-ről tartja a diétát; heti 3 alkalommal fut, edző terembe jár. Fogadjátok szeretettel történetének első fejezetét!

“32 éves vagyok, 8 éve férjnél, de már 12 éve vagyunk együtt a párommal. Azt tudtuk az elejétől fogva, hogy szeretnénk közös babát. Rögös az út, de a cél a fontos.

Gabriella

Gabriella

A lombik folyamat igazából egy önismereti utazás, az ember megismeri a saját határait. A későbbiekben bővebben kifejtem ezt, és még sok mást is megtudhattok rólam.

Korábban mindig voltak problémáim az arcbőrömmel, illetve a hátam is mindig tele volt pattanásokkal. Rendszeresen küzdöttem ezzel fiatalabb korom óta. Anyukám elvitt egy bőrgyógyászhoz, aki emiatt fogamzásgátló szedését javasolta.

Úgyhogy elmentünk egy nőgyógyászhoz, aki a Diane 35-öt írta fel. Szedtem kb. másfél évig. Tulajdonképpen jó volt, mert szépen letisztult a bőröm. Viszont alig volt mensesem tőle. Aztán a férjemmel eldöntöttük, hogy babát szeretnénk, így abbahagytam.

Utána persze a bőröm ugyanolyan lett mint előtte. Miután 1 év alatt sem jött össze a baba; kivizsgálásssal kezdtük: alaphormon panel, UH volt, ahol kiderült a sárgatest elégtelenség és az, hogy a nyálkahártyám nagyon vékony.

2015-ben kerültem a Kaáliba Tándor dokihoz.

Az IR és PCOS tavaly decemberben derült ki. Igazából először a PCOS, és utána küldött a doki terheléses cukor, és inzulin vizsgálatra.

Éppen tegnap voltam megint a Kaáliban, ahol azt mondta a doki, hogy szerencsére enyhe az IR, sőt még híznom kell, mert nagyon le vagyok fogyva. Gyógyszert egyenlőre nem kell rá szednem. Az FSH-nál van eltérés, úgyhogy kérte a vérvételt, amikor megyek legközelebb.

Most ott tartunk, hogy ha megjön akkor szúrni kell a stimuláló injekciót a második naptól, és majd az 5. napon kell menni vérvételre és UH-ra. Ez egy másfél héten belül várható. Izgatott vagyok nagyon, de ugyanakkor félelem is van bennem a korábbi csalódások miatt. De nagyon lelkes vagyok, és tudom hogy sikerülni fog!”

2017ben anyuka leszek

2017ben anyuka leszek

Simonné Molnár Gabriella

Written by Betti

    1 hozzászólás

Leave a Comment